Tisztelt Tesztelő, Érdeklődő!

Engedd meg, hogy így év vége felé közeledve, egy levél erejéig visszatekintsünk 2018-ra, és összefoglaljuk Neked mi minden történt a DATA projektben, mert mozgalmas évünk volt:

  • Év elején indult el a projekt a Széchenyi terv keretében, az AOSZ és az ELTE Kutatócsoport együttműködésével. Az ügyért elkötelezett és igazán motivált projekt-team hamar összeállt és megkezdte gyümölcsöző közös munkáját.

 

  • A projektet támogatandó, a meglévő 6 mellé további 4 AOSZ Info-Pont irodát hoztunk létre Szombathelyen, Kecskeméten, Mindszentpusztán és Budapesten, annak érdekében, hogy minél szélesebb körben tudjunk tájékoztatást adni. Ezekben az AOSZ Info-Pont irodákban minden érdeklődőt szeretettel várnak egész évben.

 

  • Országszerte rendeztünk olyan tájékoztató eseményeket, ahol beavattuk az érdeklődőket a projekt terveibe, elmondtuk hogyan segít az alkalmazás az autista személyek mindennapjaiban. Ezeket az alkalmakat azért is tartottuk nagyon hasznosnak, mert a jelenlévők aktív részvételükkel megosztották velünk értékes észrevételeiket, javaslataikat, kérdéseiket pedig igyekeztünk megválaszolni. Itt megnézheted, hogy mennyi helyen jártunk.

 

  • Kampányunk sikeres volt, októberben a megcélzott 120 fő helyett 182-en jelentkeztek az alkalmazás tesztelésére, és ez a szám folyamatosan nő, már 309 fő jelezte nekünk a tesztelésben történő részvételi szándékát. Köszönjük, hogy érdeklődtök, és ilyen sokan szeretnétek velünk dolgozni! Ezzel projektünk első komolyabb mérföldkövét hagytuk el.
    Egy kis érdekesség a tesztelésbe jelentkező autista személyek életkori megoszlásáról: több mint két harmada iskoláskorú gyermek, de nem elhanyagolható a felnőtt korú részvevők száma sem:
    (2-4 év: 3%. 5-18 év: 73%. 18+: 24%)

 

  • Elkészült az oktatási anyag első két modulja, melyet konzorciumi partnerünk, az ELTE szakmai munkacsoportja állított össze. Videókat készítettek postán, fogászaton, kormányhivatalban lefilmezve a hétköznapi életet érintő gyakori teendőket, pl. csekkbefizetés, vagy személyigazolvány igénylés. Ilyen és sok más hasznos videó lesz még elérhető az alkalmazásban. Együttműködés zajlik éppen a Heim Pál Gyermekkórházzal és az ERSTE Bankkal is.

 

  • A konzorciumi partnerünk, az ELTE szakembereinek eredményes munkája, valamint a tájékoztató rendezvények visszajelzései alapján részletes szakmai-műszaki terv készül t, ami meghatározza az applikáció és a webes felület funkcióit és tartalmát.

 

  • A projekt további működésének érdekében új közbeszerzési eljárás lebonyolítására van szükség. Ennek folyományaként 2019-ben várható a mobil applikáció fejlesztése, a 300 db okos telefon és tablet kiosztása, a képzési alkalmak megszervezése, közszolgáltatók érzékenyítése, valamint a tesztelés, ezért januárban tájékoztatni fogunk majd Benneteket újra a várható eseményekről.

 

Köszönjük, hogy érdeklődsz és tesztelőnk leszel!

Áldott, békés, boldog Karácsonyi Ünnepeket és boldog új évet kívánunk!

Kísérd figyelemmel az Autisták Országos Szövetségének honlapját is: http://aosz.hu

0

Felhívás a DATA projektben való részvételre!

Kedves Autista Társunk!
Kedves Szülők!
Tisztelt Szakemberek!

 

2018. elejétől folyik a DATA rendszer fejlesztésének előkészítése. A tavaszi és nyári időszakban lezajlott az informatikai fejlesztésre kiírt közbeszerzés és ezt követően megtörtént a szerződéskötés is. A szakmai tartalmakról rendszeres egyeztetések kezdődtek meg az informatikai partnerrel, elkezdődött az applikáció és a szolgáltatói felület fejlesztése. Megkezdődött és folyamatban van a rendszer használatát segítő felhasználói tananyag és a felhasználó támogatását segítő mintatartalmak elkészítése.

 

Elérkezett a projekt abba a szakaszába, amikor már több információt tudunk adni az applikáció tartalmáról és a projektben zajló eseményekről. Hamarosan megkezdődnek a tesztelések (először a tananyagok, majd az applikáció első változatának kipróbálása), ezért a felhasználók és az őket támogató személyek bekapcsolódására van szükség. Arra kérünk Benneteket, hogy a velünk való együttműködéssel segítsétek a fejlesztéseket.

 

  1. Kérjük, olvassátok el az applikációról szóló leírást: https://regi.data.aosz.hu/az-applikaciorol/
  2. Kérjük, olvassátok el, hogy mi fog történni a következő hónapokban: https://regi.data.aosz.hu/projekt-elorehaladasa/
  3. Regisztráljatok ezen az on-line felületen: https://goo.gl/forms/VM08qzoK1wD4eZ6S2
  4. Töltsétek le a weboldalon (https://regi.data.aosz.hu/csatlakozz-hozzank/) található alábbi dokumentumokat, olvassátok át figyelmesen, majd aláírva egy eredeti példányt küldjétek el számunkra (Autisták Országos Szövetsége 1053 Budapest, Fejér Gy. utca 10.).

 

a. Együttműködési megállapodás (a projekt kötelező dokumentációja): írásba foglalja, hogy az együttműködő felek mit vállalnak az együttműködés során. Ha a projekt során bármikor meggondolod magad, akkor ez a megállapodás szabadon felbontható.

b. Adatvédelmi és személyes adatkezelési tájékoztató és nyilatkozat: az együttműködési megállapodáshoz megadod számunkra a személyes adataidat, ezért mi tájékoztatunk arról, hogy hogyan járunk el annak érdekében, hogy az adataidat biztonságosan kezeljük, meddig tároljuk, stb.

c. ESZA kérdőív – „NYILATKOZAT személyes adatok felvételéhez projektbe való belépéskor” (a projekt kötelező dokumentációja): a pályázathoz forrást nyújtó támogató azt méri, hogy a projekt milyen fejlődéshez járul hozzá, ezért a projektbe történő bekapcsolódáskor és a kilépéskor is ki kell tölteni ezt a kérdőívet. (A kérdőívhez tartozik egy Kitöltési Útmutató és egy Adatvédelmi tájékoztató is.)

 

Személyesen is lehetőség van az ügyintézésre az AOSZ központi irodájában és a vidéki AOSZ Info-Pont irodákban. Ezek elérhetőségeit itt találjátok: http://aosz.hu/aosz-info-pont-irodak/

 

Ha regisztrációval kapcsolatban kérdéseid vannak, akkor így érhetsz el bennünket:

● személyesen minden hétköznap 9.00 és 16.00 óra között a 1053 Budapest, Fejér Gy. utca 10. (23-as kapucsengő) címen található központi irodában,
● telefonon: 06 20 575 1919
● e-mailen: datainfo@esoember.hu
● vidéki AOSZ Info-Pont irodáknál a weboldalon található elérhetőségeken és nyitvatartási időben.

Az Autisták Országos Szövetsége az applikáció teszteléséhez a bekapcsolódni kívánó, de okostelefonnal, vagy tablettel nem rendelkező családok számára 300 db eszközt biztosít a későbbiekben. Az eszközök beszerzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás folyamatban van, az eszközök beszerzése várhatóan ebben az évben megtörténik. A regisztrált felhasználókat az eszközbeszerzés előrehaladásáról és az igénylés módjáról a megadott e-mail címen tájékoztatni fogjuk.

 

A sikeres együttműködést kívánva, tisztelettel:

Kővári Edit
elnök

A Felhívás IDE kattintva letölthető.

0

NAGY SIKERREL ZÁRULT A DATA PROJEKT RENDEZVÉNYSOROZATA

Lezajlott az autista emberek életét segítő új infokommunikációs fejlesztést bemutató tájékoztató rendezvénysorozat. Az Autisták Országos Szövetsége az ország 11 pontján, Veszprémben, Zalaegerszegen, Békéscsabán, Gyöngyösön, Székesfehérváron, Salgótarjánban, Szegeden, Budapesten, Nyíregyházán, Balassagyarmaton és Kecskeméten mutatta be a DATA projektet. Az események során autista személyek, érintett családok, szülők, továbbá szakemberek tették fel kérdéseiket, mondták el javaslataikat.

11 helyszínen közel 400 résztvevővel találkoztunk személyesen, hogy megismertessük a DATA projektet. A résztvevők leginkább iskoláskorú autista gyermekek támogatásával kapcsolatban érdeklődtek, de a felnőtt autista személyek és a kisgyermekek támogatása kapcsán is volt érdeklődés. A rendezvények során a szülőkkel, családtagokkal, fiatal autista társainkkal találkoztunk csakúgy, mint az autista személyek fejlesztésében, támogatásában dolgozó szakemberekkel, de volt érdeklődés a közszolgáltatásban dolgozó szakemberek részéről is, mint pl. a védőnők.

A legtöbben az applikáció várható funkcióiról érdeklődtek, de több kérdés érkezett az AOSZ által biztosított mobileszközök igénylésével kapcsolatban is.

Fontos fókusza volt az eseményeknek az, hogy az érdeklődők részesei legyenek a fejlesztési folyamatnak, vegyenek részt a tesztelésekben és jelezzenek vissza a mindennapi használhatóság és működés tekintetében, hogy az esetleges hibákat tudjuk majd javítani. A teszteléseket megelőző felkészítő tréningek és a hozzá tartozó felkészítő tartalmak elérhetősége is foglalkoztatta az érdeklődőket. A gyakran ismételt kérdések és az azokra adott válaszok hamarosan elérhetők lesznek, a DATA projekt honlapján is, melyről hírlevélben és a Facebookon is tájékoztatjuk a feliratkozó érdeklődőket.

Fontos volt számunkra, hogy a kérdések mellet felmerültek észrevételek, javaslatok, melyeket az AOSZ a fejlesztőknek összegezve továbbított. A legértékesebb javaslatok maguktól a leendő felhasználóktól érkeztek. Ilyen javaslat volt a „pánikgomb”, vagy az egy felhasználóhoz tartozó információk védelmének kérdése.

Az érdeklődők a DATA projekt honlapján nyomon követhetik a projekt haladását. A különböző menüpontok lehetőséget adnak arra, hogy az érdeklődők megismerjék a projektet, a felkészülési és tesztelési időszakban való bekapcsolódás lehetőségeit, az eszköz igénylésének módját, a szolgáltatási pontok tevékenységét és a fejlesztés előrehaladását. Akik szeretnének folyamatos és naprakész tájékoztatást kapni, kérjük iratkozzanak fel a DATA projekt hírlevelére IDE KATTINTVA.

A kérdések, valamint az észrevételek és javaslatok megküldésére továbbra is van lehetőség a datainfo@esoember.hu címen.

A projektről összefoglaló kisfilm is készült:

Kérjük, vigye hírét mindenki, jusson el minél több autista társunkhoz!

0

A fővárosban is bemutatásra került a DATA projekt

Rendezvénysorozatunk budapesti állomásán nagy érdeklődéssel várták a DATA projekt ismertetését. Az eseményen autista személyek is részt vettek. Főként fiatal, középkorú érintettek érdeklődtek arról, számukra miben segíthet majd a fejlesztés. Szülők, hozzátartozók, szakemberek is fontos kérdéseket tettek fel az előadóknak, akik szívesen fogadták kérdeseiket, javaslataikat.

Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) és az ELTE kutatócsoportjának közös projektjét az AOSZ részéről Kővári Edit elnök és Győrfy Anikó alelnök, projektmenedzser mutatták be. A jelenlévő szülők kérdéseire az ELTE részéről érkező szakértők is választ adtak, Dr. Stefanik Krisztina pszichológus, egyetemi docens, kutató (ELTE BGGYK, autizmus spektrum pedagógiája szakirány), valamint Havasi Ágnes pedagógus, egyetemi tanársegéd, kutató (ELTE BGGYK, autizmusspektrum pedagógiája szakirány). A résztvevők megismerhették a projekt új szakmai vezetőjét, Horhi Anett autizmus spektrum pedagógiája szakirányon végzett gyógypedagógust is.

A rendezvény megnyitása után a DATA projektet bemutató kisfilmet tekinthették meg vendégeink. A kisfilm számos kérdésre választ adott, valamint új gondolatokat ébresztett a meghívottakban. A kérdések és a válaszok hamarosan a DATA projekt honlapján is megtalálhatóak lesznek. Ennek megvalósulásáig szeretnénk az érdeklődők figyelmébe ajánlani a rendezvényeken is levetítésre kerülő videót, melyet ide kattintva tekinthetnek meg!

A DATA projektet bemutató rendezvénykörút következő állomásairól ide kattintva tájékozódhatnak. Az eddigi rendezvényeink fotói megtekinthetőek galériánkban!

0

A DATA projekt következő állomása Budapest

Veszprémben, Zalaegerszegen, Békéscsabán, Gyöngyösön, Székesfehérváron, Salgótarjánban és Szegeden már megismerhették az érdeklődők a DATA projektet. Köszönjük minden eddigi résztvevőnek, hogy kérdéseikkel, meglátásaikkal segítették a fejlesztés tervezését!

Országjáró rendezvénysorozatunk következő helyszíneire is szeretettel várjuk az autizmusban érintett társainkat, családtagjaikat, valamint az érdeklődő pedagógusokat, szakembereket, közszolgáltatókat.

Május 12-én Budapesten rendezzük meg tájékoztató eseményünket:

A rendezvény időpontja: 2018. május 12. 10:00

Helyszín: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Kar (1097 Budapest, Ecseri út 3., C107-es terem)

Program:

10:00 – 10:05                     KÖSZÖNTŐ

10:05 – 10:20                     FILMVETÍTÉS

10:20 – 11:00                     BEKAPCSOLÓDÁSI LEHETŐSÉGEK 

11:00 – 12:00                     KÉRDÉSEK, ÉSZREVÉTELEK

A rendezvényre kérjük az alábbi linken regisztráljanak 2018. május 10. 10:00-ig: https://goo.gl/forms/jj0LBidpqqtkMjB13

Az eseményre szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A rendezvénysorozat aktuális programjai az Események menüpontban megtalálhatóak. Az eddigi rendezvényeink megtekinthetőek galériánkban!

0

Országjáró körúton a DATA projekt – Ismerd meg Te is a fejlesztést!

Az Autisták Országos Szövetsége és az ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoportja az autista személyek életét segítő mobilalkalmazást fejleszt. A mobilalkalmazás az autista gyermekek és felnőttek mindennapjaiban nyújthat segítséget a jövőben.

Veszprémben, Zalaegerszegen és Békéscsabán is találkozhattak az érdeklődők a DATA projekttel az elmúlt hetekben. Köszönjük minden eddigi résztvevőnek, hogy kérdéseikkel, meglátásaikkal segítették a fejlesztés tervezését!

Országjáró rendezvénysorozatunk következő helyszínei is alkalmat biztosítanak arra, hogy a beszélgetés során együtt tervezzünk. Április végén és májusban az alábbi helyszíneken lesz lehetősége minden kedves érdeklődőnek a projekt megismerésére és személyes beszélgetésekre:

  • Székesfehérvár, 2018. április 27. 14:00-17:00 (Királykút Emlékház 8000 Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán u. 25.)
  • Nyíregyháza, 2018. május 08. 14:00-17:00 (4400 Nyíregyháza, Szarvas u 10-12.)
  • Salgótarján, 2018. május 09. 14:00-17:00 (3100 Salgótarján, Fő tér 5.)

A rendezvénysorozat záróeseménye 2018 májusában Budapesten kerül megrendezésre.

A rendezvénysorozat aktuális programjai az Események menüpontban megtalálhatóak. Az eddigi rendezvényeink megtekinthetőek galériánkban!

0

DATA minden nAPPra – TÁJÉKOZTATÓ RENDEZVÉNYEK AZ ORSZÁGBAN

Az Autisták Országos Szövetsége rendezvénysorozat keretein belül mutatja be projektjét az ország számos pontján. A projekt az autista emberek életét segítő mobil applikáció és annak használatot támogató szolgáltatások fejlesztéséről szól.

Az események során az résztvevők megismerkedhetnek a 3 éves DATA projekt terveivel és lehetőségeivel. A hatékony fejlesztések érdekében nagyon fontos, hogy kérdéseikkel és észrevételeikkel segítség munkánkat és bekapcsolódjanak a projekt megvalósításába.

Számítunk az autista személyek és családjaik, szakemberek, közszolgáltatók érdeklődésére, visszajelzéseire.

Rendezvénysorozatunk első állomásán, Veszprémben az AutiSpektrum Egyesülettel közösen mutattuk be a 3 éves projektet és az együttműködési lehetőségeket.

Áprilisban az alábbi helyszíneken lesz lehetősége minden kedves érdeklődőnek a projekt megismerésére és személyes beszélgetésekre:

 

Helyszín Időpont Regisztrációs link
Zalaegerszeg Zalaegerszegi Nyitott ház EGYMI tornaterme

8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5/a.

2018. április 11.

14:00-17:00

https://goo.gl/forms/PJV5pWPXQ59FIDox2
Szeged Tömörkény István Művelődési Központban

6771 Szeged-Szőreg, Magyar u 14.

2018. április 12.

14:00-17:00

https://goo.gl/forms/ionU7VcBVVfLhTRp2
Békéscsaba Csabagyöngye Kulturális Központ

5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4.

2018. április 17.

13:00-16:00

https://goo.gl/forms/jpc8BEhdpcECShyY2
Gyöngyös Kolping Ház

3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1.

2018. április 24.

14:00-17:00

https://goo.gl/forms/HbosCgQxw1wk2X4o1
Székesfehérvár Királykút Emlékház

8000 Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán u. 25.

2018. április 27.

14:00-17:00

https://goo.gl/forms/jGzvM9WiizRF3G6t1
Salgótarján Hello Café

3100 Salgótarján, Fő tér 5.

2018. május 09.

14:00-17:00

https://goo.gl/forms/4hBtwkE4HjM3uXnB3

Szeretnénk országszerte a lehető legtöbb helyszínen ismertetni a projektet, ezért várhatóan további 2 vidéki városban találkozhatunk: Salgótarján és Nyíregyháza, az időpontok és helyszínek még szervezés alatt állnak, hamarosan jelentkezünk a részletekkel.

A rendezvénysorozat záróeseménye 2018. májusában Budapesten kerül megrendezésre.

A részletekért, további információkért

  • folyamatosan figyelje honlapunkat
  • iratkozzon föl hírlevelünkre,
  • írjon e-mailt: datainfo@esoember.hu,
  • vagy kövessen minket Facebook oldalunkon!

Az érdeklődő Szülőknek készült MEGHÍVÓ ide kattintva letölthető pdf formátumban.

A Szakemberek számára készült MEGHÍVÓ ide kattintva letölthető pdf formátumban.

0

Nagy sikerrel zárult a DATA projekt első rendezvénye

Rendezvénysorozatunk első állomásán, Veszprémben az AutiSpektrum Egyesülettel közösen vártuk a program iránt érdeklődő szülőket, szakembereket és közszolgáltatókat március 26-án.

Az esemény során az résztvevők megismerkedhettek az autista emberek életét segítő új projektünkkel, az elkövetkező 3 év terveivel és lehetőségeivel, valamint rendkívül színes kérdéseikkel és észrevételeikkel segítették munkánkat, kapcsolódtak be a program megvalósításába.

Áprilisban az alábbi helyszíneken lesz lehetősége minden kedves érdeklődőnek a projekt megismerésére és személyes beszélgetésekre:

  • Zalaegerszeg, 2018. április 11. 14:00-17:00 (Zalaegerszegi Nyitott ház EGYMI tornaterme 8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5/a.)
  • Békéscsaba,  2018. április 17. 13:00-16:00 (Csabagyöngye Kulturális Központ 5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4.)
  • Gyöngyös, 2018. április 24. 14:00-17:00(Kolping Ház 3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 1. )
  • Székesfehérvár, 2018. április 27. 14:00-17:00 (Királykút Emlékház 8000 Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán u. 25.)

Szeretnénk országszerte a lehető legtöbb helyszínen ismertetni a projektet, ezért áprilisban várhatóan további 3 helyszínen találkozhatunk: Szeged, Salgótarján és Nyíregyháza, az időpontok és helyszínek még szervezés alatt állnak, hamarosan jelentkezünk a részletekkel.

A rendezvénysorozat záróeseménye 2018.májusában Budapesten kerül megrendezésre.

A rendezvénysorozat aktuális programjai az Események menüpontban megtalálhatóak.

 

 

 

0

Egy lépéssel közelebb az önálló élethez!

Az autista emberek életét segítő új infokommunikációs fejlesztést bemutató rendezvénysorozatot szervez az AOSZ az ország 7 pontján. Az események során autista személyeknek, szülőknek, családtagoknak, szakembereknek, közszolgáltatóknak és minden érdeklődőnek szeretnénk bemutatni a tervezett fejlesztést, választ adni felmerülő kérdéseikre, megvitatni javaslataikat és észrevételeiket. Ismertetjük az applikáció tesztelésbe való bekapcsolódás és az együttműködés színtereit, illetve az elkövetkező időszakra tervezett programokat.

Számít a véleménye!

A rendezvénysorozat aktuális programjai az Események menüpontban megtalálhatóak.

0
Íratkozz fel hírlevelünkre!